Hány áldozata volt Hunyad megyében a kommunista rémuralomnak? Még felbecsülni is nehéz. A Volt Politikai Foglyok Szövetsége megyei szervezetének kb. 1500 tagja van, mondta Mihai Bucur, a szervezet elnöke. A szám azonban csak töredéke a meghurcoltaknak: sokan nem tértek vissza élve a kommunista lágerekből, mások az ott elszenvedett atrocitások miatt vesztették életüket szabadulásuk után, mások pedig a rendszerváltás után nem iratkoztak be az egykori politikai foglyok egyesületébe. A letartóztatások már 1947-ben megkezdődtek. A legtöbb letartóztatás és elhurcolás azonban az ötvenes években történt. A kommunista diktatúra számtalan társadalmi kategóriát üldözött: politikai pártok tagjait – mindenekelőtt legionáriusokat, parasztpártiakat és nemzeti liberális pártiakat –, egyházi személyiségeket (mindenekelőtt az 1948-ban betiltott) görög katolikus és a római katolikus egyház tagjait üldözték), arisztokratákat, gazdagokat, értelmiségieket, nyugati kapcsolatokkal rendelkezőket, vagy a másként gondolkodókat. A legtöbb áldozat a kollektivizálást el nem fogadó szabad parasztok sorából került ki. A jelenleg Szászvároson szolgáló 91 éves Antal atyát nem Hunyad megyében, hanem Székelyudvarhelyen tartóztatták le. Ferences szerzetes volt s 1948-ban a kommunista hatalom önkényesen feloszlatta az összes szerzetesrendet. Két évig helyben maradtak, nem oszlottak fel, majd 1950. augusztus 20-án letartóztatták őket, majd Arad megyébe, Máriaradnára vitték a szerzeteseket. 120-an voltak a kolostorban, mely kényszerlakhelyül szolgált. 1951-ben a háromszéki Esztelneket jelölték ki kényszerlakhelyként. Közel hat év múlva engedték, hogy visszatérjen az egyházba. A temesvári egyházmegyébe került, ahol 47 évig szolgált magyar és német falvakban, míg 2003-ban Böjte Csaba atya meghívására Szászvárosra jött plébánosnak, a gyermekotthon mellé. Antal atya elmesélte, hogy már 1956-ban megpróbálták beszervezni. Ő azonban mindig ellentmondott nekik. Fenyegetőztek, zaklatták, zsarolták, mindent megpróbáltak. Mihai Bucurt, a volt politikai foglyok megyei szervezetének elnökét 1957-ben tartóztatták le, s az 1964-es nagy amnesztiáig volt börtönben. Politikai foglyokat védett, majd ő került a vádlottak padjára, mert nemcsak védte ügyfeleit, hanem rokonszenvezett is velük. Legnehezebb a magánzárka volt, amikor fél évig más embert nem látott, mint a börtönőröket. Szamosújváron a börtönben gyakoriak voltak a verések, minden politikai foglyot vertek. A brailai szigeten gátat kellett építeniük. Évekig tartó, nehéz fizikai munka volt. Napi 14-16 órát dolgoztatták őket. Aki nem teljesítette a normát, este 25 gumibot-ütést kapott. Két barakk jutott 2400 politikai fogolyra. Fűtés nem volt, télen iszonyú hideg volt. 1963-ig semmilyen hírt nem kaptak családjukról. Körülbelül a foglyok fele nem tért vissza a brailai szigetről. /Chirmiciu András: A kommunizmus rémtettei II. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 21./
